Adam McKay 2021-es filmjében két tudós felfedezi hogy egy aszteroida hat hónapon belül elpusztítja a Földet. Elmennek a sajtóba. Elmennek a politikusokhoz. Megmutatják az adatokat.
A világ szórakoztat. A politikus kampányol. A tech milliárdos üzleti lehetőséget lát. A műsorvezető azt mondja: mosolyogjunk inkább.
Az aszteroida jön.
Az alusapkás energiajogász
Dr. Tóth Máté energiajogász hónapokon át javasolta a fenékküszöb megépítését Paksnál. A megoldás egyszerű volt: kővel megemelt folyómeder, amely biztosítja az atomerőmű hűtővizét akkor is, ha a Duna vízállása kritikusan alacsony. Nem új technológia – utoljára 1995-ben alkalmazták Dunakilitinél.
Az ellenzék kiröhögte. Nemzetközi jogi akadályok. Kivitelezhetetlen. „Alusapkás” ötlet.
Hétfőn még kinevetett energiajogász. Szerdán a kormány megépíti amit javasolt.
A magyarázat mindössze annyi volt amit Magyar Péter az RTL kérdésére válaszolt, amikor megkérdezték miért mondta korábban hogy nem lehet ideiglenes védművet építeni a Dunán:
„Valószínűleg rosszul fogalmaztam.”
A kronológia
- Hónapokon át: fenékküszöb – nem lehet, nemzetközi jogi akadályok, kivitelezhetetlen
- Augusztus 10.: Magyar Péter bejelenti, elkezdték megépíteni a fenékküszöböt
- Augusztus 11.: RTL kérdés – miért mondta hogy nem lehet? „Valószínűleg rosszul fogalmaztam.”
- Augusztus 13.: 11 nappal a kormánydöntés után épül – 145 ezer köbméter kő, két 80 méteres bárka
Negyven fokos nyárban a kormány kérte a magyarokat:
- Ne használják a mosógépet, mosogatógépet, szárítógépet 17 és 22 óra között
- Ne kapcsolják be egyszerre a sütőt, a főzőlapot, a bojlert és a klímát
- Az elektromos autó töltését halasszák éjszakára
- A légkondicionálót ne állítsák indokolatlanul alacsony hőmérsékletre
Ez az a pillanat amikor valaki 40 fokos hőségben nem meri bekapcsolni a klímát. Amikor a nagymama nem meri feltölteni a bojlert. Amikor a gyerekek izzadtan fekszenek le mert a csúcsidőben nem illik hűteni.
Mindezt azért, mert hónapokon át az volt a narratíva: a fenékküszöb nem megépíthető.
„Valószínűleg rosszul fogalmaztam.”
Gondos gazdálkodás
„Miközben 2026 áprilisáig a felhalmozott hiány rekordszintre ugrott, a május-július közötti hónapokban közel 1000 milliárd forintos többlet alakult ki. Ezt alapvetően a gondos gazdálkodás eredményezte.”
Pénzügyminisztérium közleménye, 2026. augusztus.
Az új kormány büszkén hirdeti: közel 1000 milliárd forintos többlet. Gondos gazdálkodás. Takarékos állam. Fordulat.
Amit kevésbé hallanak:
- Az adósságráta 2026-ban 74,6 százalékról 77,5 százalékra emelkedik
- A kormány 7,5 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol 2026-ra
- Magyar Péter maga mondta: „nincs ingyenebéd”
Az 1000 milliárd forintos többletet szinte teljes egészében az RRF-források magyarázzák – az EU-tól visszakapott pénz, amelyet Brüsszel engedett el miután az általa támogatott kormány átvette a hatalmat. Nem gondos gazdálkodás. Visszakapott pénz.
A pénzügyminiszter „reális alapokról” beszélt. Ez a megfogalmazás inkább megszorításokat sejtet mint komoly gazdaságélénkítő programot.
Nem most. Nem holnap. De jön – és amikor jön, a magyarázat készen áll: az előző kormány örökségét törlesztjük.
„Valószínűleg rosszul fogalmaztam.”
A közös nevező
A filmben van egy pillanat amely mindent összefoglal. A tudós felmutatja az adatokat. A műsorvezető ránéz. Majd a kamerába néz.
„De mosolyogjunk inkább.”
Fenékkűszöb: hónapokon át nem lehet megépíteni. 11 nap alatt megépül. Költségvetés: 1000 milliárd forintos többlet – miközben az adósságráta nő. Választás: kártyavár amely a szavazás napján összedőlt – négy nappal, két héttel, három héttel később.
Mindhárom esetben ugyanaz a módszer: a narratíva addig él, amíg hasznos. A valóság akkor kerül elő, amikor már nem lehet elkerülni. Akkor majd lesz egy magyarázat.
A mostani kormányzás legnagyobb tehetsége nem a gazdaságpolitika. Nem a diplomácia. Hanem az, hogy pontosan tudja: az emberek választják a nem-tudást. Mert a tudás kényelmetlen. Mert a mosoly könnyebb.
Ez nem Magyar Péter találmánya. Ez az emberi természet.
A film végén az aszteroida becsapódik.
Nem azért mert nem tudták.
Hanem mert nem akartak felfelé nézni.
Ne nézz fel. Vagy csak rosszul fogalmaztunk?

Vélemény, hozzászólás?